Budapesten és Pest vármegyében végzünk felújításokat.

Minden lakásfelújítás a szerződéskötéssel kezdődik. Munkaszerződésünk tartalmazza a munka kezdésének időpontját, a tervezett befejezését, és természetesen a határidő be nem tartása esetén a kötbér fizetés lehetőségét is, ezen kívül az egyes munkafolyamatok felsorolását, ami kezdődik a bontással, a bontási törmelék elszállításával, folytatódik a villanyszereléssel, a víz, gáz, fűtésszereléssel, burkolással, vakolással, gletteléssel, festéssel, majd végül a lakás/ház teljes takarításával. Nem Kft-ként tevékenykedünk, így mi is minden alkalommal megkapjuk a kérdést, hogy „számla nélkül olcsóbb-e”, de nem, nem olcsóbb és még csak nem is drágább. Katás vállalkozók vagyunk, így minden egyes alkalommal, mikor átutalással rendezi az egyes részmunkák munkadíját, egyúttal kap egy számlát is az általunk elvégzett munkáról. Igen, tudunk róla, hogy az építőiparban nem teljesen egyértelmű, hogy a megrendelő kap számlát, de ez az, aminek a birtokában érvényesítheti a jogait a vállalkozóval szemben, legyen az a felújítás során előforduló nézeteltérésből fakadóan, vagy esetleg utólagos garanciális munka. Soha ne bízzon meg senkit munkaszerződés és számla nélkül!

A kifizetés mindig az egyes munkafolyamatok végeztével, és számla kiállítása után történik. Mivel teljeskörű lakásfelújítás a foglalkozásunk, így az anyagbeszerzés is a mi feladatunk. Ezekre előleget soha nem kérünk, az anyagokat a megrendelő nevére vásároljuk, amit áfás számlák ellenében a megrendelővel utólag rendezünk. Sajnos több alkalommal is előfordult már, hogy második csapatként érkeztünk egy felújításhoz, mert az első kivitelező az anyagokra elkért előleg megszerzése után eltűnt. Soha, semmilyen esetben sem szabad előleget adni egy generál kivitelezőnek! A lakásfelújítás a mi szakterületünk! Amennyiben nincs kedve a külön szakmákkal, szakikkal vesződni, és pontosan tudni szeretné mikor kapja meg a kész lakását, válasszon profikat, válasszon minket!